Ceglédi Evangélikus Egyházközség

Az imádság megtartóerő

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Aki közösséget és szeretetet kap a gyülekezettől

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Johann Sebastian Bach összes orgonaműve – Beszélgetés Szabó Balázs orgonaművésszel

Cegléd – „Itt döbbentem rá Bach orgonamuzsikájának a hihetetlen és kimeríthetetlen gazdagságára, arra a mélységre, ami a legkisebb darabban is megtalálható” – fogalmaz a tizennégy részből álló orgonahangverseny-sorozattal kapcsolatban Szabó Balázs. A ceglédi evangélikus templomban két éve indult, Johann Sebastian Bach összes orgonaművét bemutató koncertsorozat utolsó hangversenye előtt kérdeztük az orgonaművészt.

Az egész város összegyűlt Cegléden a reformáció hetében

Cegléd – A reformáció hetének záró istentiszteletére megtelt a református Nagytemplom 2017. október 22-én. Az evangélikus, református, római katolikus, baptista és pünkösdi felekezetek tagjai közös ünnepi alkalmán dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök hirdetett igét. Gundel Takács Gábor, a Reformáció Emlékbizottság nevében átadta a Városom reformációja című pályázat első díját, amelyet Szlaukó Orsolya evangélikus lelkész és Hegedűs Ágota alpolgármester vehetett át.

Egyházunk élő reklámtáblája

Cegléd – Virágvasárnap előtt a Hír Tv portréműsorából ismerhette meg az ország Szlaukó Orsolyát. A fiatal evangélikus lelkésznő közel egy éve került Ceglédre, azóta építi a gyülekezetet. A gyerekek erejéről, közszereplésről, gyülekezetplántálásról beszélgettünk vele a fiatal lelkészeket bemutató riportsorozatunkban.

Pünkösdi hangversenyt tartottak a ceglédi evangélikus templomban

Cegléd – Pünkösdi hangversenyre várta a kórusmuzsika kedvelőit a Kardos Pál Pedagógus Énekkar. A hagyományos zenei esemény helyszíne idén is az evangélikus templom volt. Az ünnepi hangversenyen klasszikus és újabb kórusművek is felcsendültek.

A ceglédiek is megemlékeztek Raffay Sándor püspökről

Cegléd – D. Dr. Raffay Sándor püspökről (1866–1947), Cegléd szülöttéről, születésének 150. évfordulója alkalmából a helyi evangélikus gyülekezet egy kis csoportja is megemlékezett a múlt vasárnapi istentiszteletet követően, Árpád utcai szülőháza emléktáblájánál.
Feliratkozás RSS - Ceglédi Evangélikus Egyházközség csatornájára