gyerek

Gyerek a szekrényben

Életem egyik legnagyobb tévedésére egy szekrényben ülve jöttem rá. Tízéves voltam, és olyan sokat betegeskedtem, hogy az orvos azt javasolta a szüleimnek: vetessék ki a mandulámat. Otthon a család sokáig tanakodott, mi legyen velem.

Iskolai hittanoktatásról feketén-fehéren

A nemzeti köznevelésről szóló törvény 2013. szeptember 1-jétől az általános iskolák első és ötödik évfolyamán és a hat évfolyamos gimnáziumokban a hetedik évfolyamon kötelezően választható tantárgyként bevezette az etikát, illetve a hit- és erkölcstant. E rendelkezés sok vitát váltott ki a közéletben, de még egyházon belül is, hiszen a megnövekedett óraszámok, feladatok olykor rendkívüli terhet róttak lelkészeinkre, hitoktatóinkra. A nehézségek mellett azonban sokan meglátták a feladat pozitív oldalát, hozadékát is, és a gyülekezetplántálást már a legkisebbeknél elkezdték, így gyarapítva aztán testvérekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel is egy-egy közösséget. Összeállításunkban az iskolai hittanoktatásban részt vevő evangélikus lelkészek véleményéből kötöttünk csokrot.

Utcazenéléssel gyűjtött rászoruló gyermekek nyári táboraira Wolf Kati és a Vastag testvérek

Budapest – Utcazenésznek állt gyermeknap alkalmából Vastag Csaba, Vastag Tamás és Wolf Kati. A gyermeknapra időzített rendkívüli budapesti akcióval a sztárok célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtésére, melyhez a helyszínen kitett perselyezés mellett az egész országból lehet csatlakozni a 1353-as adományvonalon.

Nélkülöző és bántalmazott gyerekek táboroztatására gyűjt pénzadományokat az Ökumenikus Segélyszervezet

Budapest – Gyermeknaphoz közeledve egymást érik az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózatában a gyermekprogramok. A rászoruló családoknak átmeneti lakhatást adó intézmények mellett a segélyszervezet munkatársai a központok környezetében nehéz körülmények között élő családok gyermekeit is bevonják a programokba. Ebbe a sorba illeszkedik a mai, mintegy 50 gyermek számára Csepelen szervezett, vidám előgyereknapi rendezvény is.

1%-os kampány: Megszületett a rajzpályázat eredménye!

Budapest – Idei 1%-os kampányunkhoz kapcsolódva interaktív rajzpályázatot írtunk ki, amelyre összesen 49 rajz érkezett. A szavazás május 1-jétől a bevallási határidőig, május 22-ig zajlott. Megszülettek az eredmények!

Igazából nekünk van rá szükségünk – Gyerekek gondolatai az imádkozásról

Ki hogyan imádkozik‚ miért tartja fontosnak az imát? Az idén január 21–28. között tartott ökumenikus imahétre tekintettel diákokat kérdeztünk. Igazán érdekes és tanulságos gondolatokkal találkoztunk a válaszokban…

Gyermekkarácsony Mandabokorban

Nyíregyháza – 2017. december 16-án 16 órakor a mandabokori evangélikus gyülekezetben lázasan készültek gyermekek, fiatalok, hogy a hetek óta próbált színdarabokat, pásztorjelenetet, verseket, énekeket, fényszínházat előadják. Az imaház teljesen megtelt várakozó családtagokkal, akik alig várták, hogy gyermekeiket láthassák a színpadon. Hálásak vagyunk a sok fiatalért, szolgálatukért, hogy Jézus Krisztus születésének történetét többféle módon színpadra vitték.

Pál apostol kalandjai – Hittantábor Kajárpécen

Kajárpéc – Habár kézenfekvő lett volna, hogy a jubileumi évben Luther Márton és a reformáció köré építsük fel hittantáborunkat, 2017. augusztus 14. és 16. között mégis Pál apostol nyomába eredtünk. Az ötletet a matricagyűjtő füzet adta, amelyet gyülekezeteinkben minden hittanos és konfirmációra készülő fiatal kézbe kapott a tanév elején.

A keresztény istentisztelet generációk találkozása, ahol mindenkinek helye van | Halasi András emlékére

Életének 28. évében, 2017. június 24-én, hosszú betegség után elhunyt Halasi András lelkész. Halála előtt többször egyeztettünk vele, hogy diplomamunkája témáját, melyet a gyermekúrvacsora kérdésben írt, megírja a Kötőszóra, de sajnos erre már nem került sor. Emlékére tanulmányából állítottunk össze egy bejegyzést, mely Úrvacsora gyermekekkel címmel jelent meg a Lelkipásztor folyóirat 2016/2. számában.

Paripára pattanva – Gyerektábor Debrecenben

Debrecen – A Debreceni Evangélikus Egyházközség idén is a nyári szünidő első hetében rendezte meg gyerektáborát hittanosai részvételével. A tábor helyszíne a megyeszékhely melletti Vekeri-tó partján található közkedvelt panzió, a Paripa csárda volt. A hétfőtől péntekig tartó tábor minden napja reggeli tornával, közös étkezéssel majd áhítattal kezdődött.

Oldalak

Feliratkozás RSS - gyerek csatornájára